Szigorodnak a jótállás szabályai: sokat hibáznak a kereskedők
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint 2021 január 1-től változnak a kötelező jótállás szabályai, nő a jótállási idő a drágább termékek esetében, és új szabályok lépnek életbe a minőségi kifogások kezelése kapcsán.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár ismertette a hatósági ellenőrzések tapasztalatait, vagyis azt, hogy az ellenőrzések során a jótállás és szavatosság témakörében közel minden második kereskedő hibázik. Hasonlóképpen érzik a fogyasztók is: a hatóságokhoz érkező bejelentések jelentős része minőségi kifogásokkal kapcsolatos.

Az évek óta készülő, de most bejelentett változások jelentős mértékben érinthetik a kereskedők, forgalmazók, importőrök és gyártók életét. Nemcsak a sávos jótállás kapcsán (eddig minden, a rendelet mellékletében lévő tízezer forintnál drágább termékre 1 éves jótállást kellett biztosítani, ez százezer forint felett 2 évre, kétszázötvenezer forint felett 3 évre nő)
A meghosszabodó jótállási idő természetesen nem érinti az EU tagállamokban általános 2 éves szavatossági időt, mely a szabályozást követően is megmarad (jótállásról és szavatosságról tájékozódhatsz cikkeinkről itt és itt is.).
A változások eddig bejelentett lépései az alábbiak:
1. Sávos jótállási idő: 1, 2, vagy 3 év lesz a kötelező jótállás;
2. Egyes új termékek kerülnek a kötelező jótállás körébe (nyílászárók, napelem, stb.);
3. Három javítás után kötelező cserélni a terméket;
4. Egyértelműsödnek a javításra rendelkezésre álló határidők (15, 30 nap);
5. Lesz e-jótállási jegy is, hiszen eddig webshop lényegében nem tudta megoldani szabályosan a jótállási jegy kiállítását;
A cégek számára komoly felkészülést igényel az átállás, amint a részletszabályok megismerhetőek lesznek. A következő pontokban látjuk a felkészülés legfontosabb elemeit:
Felmérni, hogy a cég üzletmenete megfelel-e a jelenlegi szabályozásnak;
Megismerni és elemezni, hogy az új szabályok mennyiben módosítják a jelenlegi eljárásrendet;
Egyeztetni a beszállítókkal, akiknek sokszor meglepetés lesz az új szabályozás (Európában máshol nincsen szabályozás a kötelező jótállásra, különösen nem 3 évig);
Jótállási jegyeket cserélni, javítani, e-jótállási jegy fejlesztést elvégezni, vagy szolgáltatót keresni;
Panaszkezelési szabályzatokat, webshop ÁSZF-eket, egyéb tájékoztatókat javítani, cserélni;
A CP Contact Kft. saját és a Panaszkezelő.hu felületén is újabb tájékoztatásokkal, információkkal, megoldásokkal és oktatási, képzési javaslatokkal jelentkezik, amint az a jogszabályszövegek megismerése kapcsán időszerű lesz.




I am so happy that I have been able to learn German Language with the help of this German Language Course in Delhi in the perfect way and improve my reading, writing, speaking, understanding abilities and enrich my knowledge of reading and writing in German.
Egy YouTube videó alatt olvastam kommenteket, ahol magyar felhasználók osztották meg a saját tapasztalataikat, és ott bukkant fel a betmatch app link. Gondoltam, kipróbálom, bár nem voltak nagy elvárásaim. Az elején nem ment túl jól, és már majdnem feladtam, mert úgy tűnt, nem az én napom. Aztán hirtelen megfordult a szerencse, és elkezdtek jobban alakulni a dolgok. Végül nemcsak visszajött a veszteség, hanem még egy kis plusz is maradt, ami miatt elégedetten fejeztem be.
Hello mindenki! Egy barátom ajánlotta, mert tudta, hogy szeretek online kaszinózni. Rögtön megtetszett, hogy a bónuszok és promóciók világosan láthatók, és a játékok széles választéka is vonzó volt. Kipróbáltam néhány kártyajátékot https://spinbetter-magyarorszag.com/ , és egész este jól szórakoztam. Magyarországon szerintem remek lehetőség, ha valaki gyorsan szeretne belecsapni a játékba.
Múltkor belefutottam abba, hogy “na most megveszem a bónuszkört, aztán biztos jön a nagy” – hát persze nem így lett. Kifizettem a Bonus Buy-t, kaptam egy közepes köröcskét, és csak ültem, hogy oké, ezt most tényleg ennyiért? Azóta sokkal óvatosabban nyúlok ehhez a gombhoz, mert baromi csábító, hogy nem kell kivárni a bónusz triggerét, csak rányomsz és kész… csak közben az árát is érzed.
Nálam két szabály működik. Az első: Bonus Buy-t csak akkor veszek, ha már “bemelegítettem” a játékot sima pörgetésekkel, és látom, hogy nem teljesen halott a hangulat. Ha elsőre megveszem, túl könnyű belecsúszni abba, hogy még egyet, még egyet. A másik: előre eldöntöm, maximum hányszor próbálom, és kész. Egy-két buy még oké, de három-négy után már inkább…
Helló mindenkinek! Egy esős vasárnap délután, amikor semmi kedvem nem volt kimozdulni, egy ismerős küldött át egy üzenetet a tapasztalatairól. Magyarországon gyakran túl zajos az online tér, itt viszont nyugodtan tudtam haladni. Az elején nem ment jól, sorra jöttek a rossz körök, már majdnem bezártam mindent. Közben egy hozzászólásban előkerült a Betmatch hivatkozás, ami segített tisztábban látni. Adtam még egy esélyt, és a végén sikerült fordítani, ami teljesen helyrehozta a hangulatomat.